Mostanában is megdöbbenek néha, hogy milyen kis okosak a gyerekeim :) Marci rájött, hogy a flakonokba belefolyik a víz, ha lenyomja a víz alá. Tegnap este ezzel játszott végig a kádban. Lenyomta, majd szépen nyakkal felfelé kiemelte és csak utána fordította meg, hogy kiöntse :)
Timinek mondom este, hogy "Te mondhatod, hogy Marci az öcsikém. Marci meg mondhatja, hogy Timi a nővérem."
"Nem ezt mondja Marci" jegyzi meg Timi.
"Hanem mit?" kérdezem
"Azt, hogy BO" :)
És tényleg.
Emellett azért már mást is mond Marci, a kedvence a DA, ez kb azt jelenti, hogy oda, ma már azt is kimondta Apának, hogy ODA. Merthogy a kedvence, ha felvesszük, hogy mutatja, hogy hova akar menni. HA a konyhában vagyunk, akkor a mikrohoz akar menni nyitogatni, vagy ha fő valami, akkor oda, ha meg dagaszt a kenyérsütő, akkor azt nézné. A hálószobában meg a falakon lévő képeket szereti nézegetni, mutogatja, hogy melyikhez akar menni. Már egész sokszor eltalálja, hogy melyik az elefánt, meg a katica.
Tegnap este Marci gyakorolta az egyensúlytartást. A kiságyban mászkált a szélét fogva, meg néha nagy vigyorogva elengedte és próbált megállni. Néhányszor még azt is megpróbálta, hogy az ágy közepétől a végéig elengedett kézzel ment el. Nagyon tetszett neki ez az érzés, mert végig nevetgélt. Tehát 1-2 lépést már megtett egyedül.
Ma délután is próbálta az egyensúlyát. Állt a fotel mellett és elengedte, úgy, hogy kicsit el is lökte magát hátra. Egy-két másodpercre sikerült is és egyszer sem esett el.
Timi és Marci már kitalál néha közös játékot (amellett, hogy sokat veszekednek rajta, hogy a kiválasztott játékkal ki játsszon, mert érdekes módon mindig éppen ugyanazzal kell játszaniuk). Tegnap este Marci az ágyában állt, Timi az én ágyamon, amikor Marci egy pancsikönyvet odanyújtott Timinek. Timi elvette, amin Marci nagyot nevetett. Ez megtetszett Timinek és visszanyújtotta, Marci elvette. Majd Marci újra Timinek nyújtotta, aki elvette. Ezt játszották sokáig, közben nagyokat nevetgéltek rajta :)
Marci kinti kedvenc játéka a homokozó lett. Mióta nem akar megenni azonnal mindent a földről, le merem tenni. A homokot nem is próbálja szájba venni és már a homokozókat sem (na jó, néha azért megkóstolja). Elüldögél a homokozóban, persze a közepén és általában lapátol vagy gereblyézik, közben nézi, hogy Timi mit csinál. Ez egész sokáig lefoglalja. Ennek nagyon örülök, mert egy darabig nem nagyon tudtunk kint lenni, amikor már nem akart a kezemben vagy a babakocsiban lenni, de letenni sem tudtam, mert akkor a szájába tömött mindent. Most már vagy homokozik, vagy terítek ki plédet és azon játszik, vagy hintázik vagy elmászkál a füvön, de már nem eszik fel mindent közben :)
Timi is újra megszerette a homokozót, mert így már érdekesebb, hogy Marci is ott van.
A benti játékok közül Marcinak a zenélő elefánt a kedvence, ezzel mindig szívesen játszik. Magához húzza a madzaggal, majd ellöki.
Timikém és Marcim napjai
Kislányunk Timike 2009. júniusában, Marci fiunk 2011. júniusában született, az ő első pár évükről szól ez a blog.
2012. június 2., szombat
Júni 2 Fóti gyereknap
Ma meg itt nálunk volt gyereknap, a fóti tónál.Jutka mami ljött látogatóba, vele mentünk ki.
Szerintem nagyon jó volt, mindkét gyerek élvezte :) Meg is lepődtem, sokkl kisebb felhajtásra számítottam.
Fél 11 körül értünk, kicsit szemerkélt az eső, de nem sokáig.
Sok sátor volt, mert főzőnap is volt, meg árusok, forgósok.
A gyereknapi rész kicsit külön volt, itt volt ingyenes kisvonat, ugrálóvár, kézzel forgatott körhinta. Timi 3x ugrált, 5x isvonatozott, 2x forgózott.
Aztán voltak ilyen foglalkoztató sátrak, színezni lehetett, ezért egy plüss vizilovat és egy zsírkréta készletet kapott, Marci meg egy kelj-fel-kacsát. Aztán csináltunk méhecske bábot, pillangót, agyag virágot, kaptak lufit a hajtogató bohóctól, volt ingyen palacsinta, meg a sok aktivitásért (hogy kreatívkodtunk) kapott egy buborékfújó készletet.
Marci egy ideig sétált Mamival, aztán kidőlt és aludt a nagy hangzavarban másfél órát.
Még séta közben meglátta az egyik bogrács alatti tüzet, teljesen fellelkesedett és ment volna oda, húzta Mamit. Még az sem tántorította el, hogy a füst csípte a szemét, csak ment :)
2 óra elmúlt mire eljöttünk.

Május 20. Gyereknap Félegyházán
Félegyházán ilyenkor szokták tartani a Városalapítók napját, amit egyben gyereknapként is lehet ünnepelni.
Mi aznap, vasárnap elvonatoztunk Félegyházára, majd ebéd után bele is vetettük magunkat a forgók és ugrálóvárak tömegébe. Timi nagyon élvezte, mindent ki akart próbálni, Marci meg a babakocsiból figyelte a tömeget.
Meglepetésemre Timi fel mert ülni egy pónira is, bár úgy, hogy fogta a kezem és tetszett is neki.
Marci is felülhetett, de ő akkor ébredt, meg nem is tudta, hogy mi ez.
Aztán ugrálóvár orrba szájba, Timi kb 40 percet ugrált két turnusba. Utána egy kis dodzsem, vonatozás majd fagyi.
A v ideó telefonos, így elég rosszul látszik, de a lényeg így is kitűnik :)
Mi aznap, vasárnap elvonatoztunk Félegyházára, majd ebéd után bele is vetettük magunkat a forgók és ugrálóvárak tömegébe. Timi nagyon élvezte, mindent ki akart próbálni, Marci meg a babakocsiból figyelte a tömeget.
Meglepetésemre Timi fel mert ülni egy pónira is, bár úgy, hogy fogta a kezem és tetszett is neki.Marci is felülhetett, de ő akkor ébredt, meg nem is tudta, hogy mi ez.
Aztán ugrálóvár orrba szájba, Timi kb 40 percet ugrált két turnusba. Utána egy kis dodzsem, vonatozás majd fagyi.
A v ideó telefonos, így elég rosszul látszik, de a lényeg így is kitűnik :)
2012. május 25., péntek
Ikrek?
A válasz igen és nem.
Az igen annak szól, hogy mindketten ikrek csillagjegyűek, a nemet kitalálhatjátok :)
Ez onnan jutott eszembe, hogy ma ketten is ikreknek nézték őket :) Úgy látszik kezdenek összenőni. :)
Bár az igazsághoz tartozik, hogy a tesókocsiban ültek épp.
Az egyik bácsi a postán azt mondja, hogy milyen szépek, de Te (Timinek) kövérebb vagy :D Mondom neki, hogy mert 2 évvel idősebb.
A másik, szintén bácsi meg azt jegyezte meg, hogy a kislány milyen jól bírja, a kisfiú meg kidőlt (épp aludt Marci). Neki is mondtam, hogy 2 évvel idősebb ám a kislány. Ja, nem ikrek? :)

Május 25 Látogatás a waldorf oviban
Két hete sikerült végre találkozni a waldorf óvónénivel, aki azt javasolta, hogy menjünk el, amikor az udvaron játszanak és megnézi, hogy Timi óvodaérett-e.
Ma szabad volt a délelőttünk és az idő is jó volt, így elmentünk.
Timi megörült neki, hogy oviba megyünk, nagyon várja már, mondogatja, hogy ő már óvodás.
A gyerekek épp kijöttek az udvarra, mikor odaértünk, Timi ment is szívesen közéjük. Többségében nagyok voltak, főleg 5-6 évesek. Kérdezgették Timit, hívták játszani, ő meg szívesen ment. Homokozott egy darabig, meg szaladgált. Aztán a lányok selyemkendőket vettek elő, azzal szaladgáltak, ők voltak a pillangók. Timi is kapott, szaladt vele, rendezgette, hogy hogy álljon.
Később kiszemelt egy kidőlt fatönköt, ott játszott a többiekkel. Elég is volt ez az egy-másfél óra, amit ott voltunk, el is fáradt, alszik, amire már pár hete nem volt példa :)
Megyünk majd jövő szerdán is játszani.

Május 24. Előrehozott gyereknap
Csütörtökön Apa szabin volt és így volt autónk. Ki is használtuk és átmentünk Veresre a kedvenc játszóházunkba. Úgyis közeleg a gyereknap, meg egyébként is szeretünk oda járni. Eljöttek Szilviék és Gabiék is, így társaság is volt. Timi már nagyon profi, egyedül megy végig a játékokon, mászik a csúszdára, az alagútba, a kislabdák közé. Elég ha néha megnézem, hogy merre jár. Közben nyugodtan sétálgathatunk Marci tempójában.
Timinek a görbe csúszda és az ugráló rész itt a kedvence. Marcinak meg a kis labdás rész és az új konyhasarok. Ez a konyhasarok nemrég készült, gyerekméretű kis konyhabútor, nagyon szép, és az ajtó-fun Marci nagy örömére tele van nyitogatható ajtókkal. Ráadásul sütő is van benne, ami meg másfele nyílik. Ez annyira lenyűgözte MArcit, hogy fél óráig ott szöszmötölt, hátra se nézett, hogy hol vagyok. Timinek is tetszett, ő meg az előző 20 percet töltötte ott.
1 óra lett, mire hazaértünk, majd ebéd után elindultunk a szedd-magad szamócaföldre. Errefelé sok ilyen van, a legközelebbi a Lupa szigetnél, 14 km-re. Timi közben elaludt, jól elfáradt a játszóházban, így Apa és Marci ott sétálgattak az autó körül, én meg mentem szamócát szedni. 3 kg-nál kicsit többet szedtem. Mire hazaértünk Timi is kialudta magát.

2012. május 17., csütörtök
Sárgarépa és Marci
Marcinak hétfőn finom kis sárgarépás pépet készítettem, volt benne a sárgarépán kívül egy kis gabonapehely, kis víz, cukor. Egész ehető íze volt - szerintem.
Nem így Marci szerint, aki ahogy a szájába tettem, rögtön kinyújtotta a nyelvét és a kezével lesöprögette a répapépet. :))) Nem adtam fel, gondoltam, nem is így akarta, adtam még egy falatot, hát ugyanígy végezte...
Nagyon vicces volt a jelenet :)

Oooo
Timi kb egy-két hete rászokott arra, hogy mielőtt elkezd egy mondatot, hosszan mondja, hogy o-o-o-o-o. Arra gondoltunk, hogy csak gyorsan akarja mondani és amíg gondolkodik, hogy mit is mondjon, addig ezzel tölti ki az időt. Majd elmúlik.....
Aztán hétvégén már néha zavart és mondtam neki, hogy nem kell O, gondolja át és akkor mondja. Akkor néha figyelt is rá és nem mondta.
Aztán kedden azt vettük észre, hogy alig mondja, ma meg már talán egyszer, ha így kezdte a mondatot.
Szóval gyorsan elmúlt, azt hittem sokkal tovább fog tartani.

2012. május 17.
Ma egy jó nagyot sétáltunk, 2 és fél óra lett. Marci sportkocsiban, Timi gyalog vagy motorral. Egész a cba-ig sétáltunk, közben feltankoltunk a pékségnél kiflivel, így volt mit rágogatni. Érdekes, hogy Timi a kiflit itthon már nem eszi, maximum ha mászkálhat és úgy rághatja, de reggelihez, vacsorához nem (mint semmi más pékárut sem). Így séta közben viszont egy egészet is meg tud enni.
Bár inkább ne egyen pékárut,m inthogy zöldséget, gyümölcsöt ne egyen, azt meg szereti. Ma is 1 kg szamócát vettünk utunk közben, a fele el is tűnt itthon egy óra alatt. Marci is nagy lelkesen tömte be :)
A gazdaboltban még cukkini is főzőtök magot vettünk, ezekkel már lassan tele lesz a kert. Illetve meglátogattunk egy nénit, aki a kertjét akarta megmutatni, tőle csillagtök és fóti gerezdes paradicsom palántát kaptunk. A fóti paradicsom híres, ha másra nem, de ennek termesztésére jó ez a homokos talaj.
Most este el is ültettük. Így már 12 tő paradicsompalántánk van, 3 fajtából. Timi is persze ott sürgölődik, szeret a kertben tenni-venni, különösen magot ültetni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)