Mindenféle

Marci ma pont olyan volt, mint Dányi déditata, ahogy aludt. Tata ebéd után szépen leült a székére a sarokban és aludt egy fél órát. Csak ügy ülve. Kissé horkolva, a feje előredőlt. De nem feküdt volna le, így szerette.
Ma Marci nem aludt el, míg indulni kellett az oviba. Nem tűnt álmosnak, így biciklivel indultunk. Mire odaértünk, addigra lecsukódott szeme és lebukott a feje :) pont, mint Tata.
Ahogy kivettem, a vállamra hajtotta a fejét és aludt.
Szerencsére Timi sétálni akart, így Marcit beültettem az ülésbe, egyik kezemmel toltam, másikkal Marci fejét igyekeztem tartani. Hát így nem valami könnyű hazatolni egy biciklit.

Timi barátnője Luca. Pécsi Luca, de Timinek a Pécsi nem mond semmit, így pici Lucának hívja. Előző két nap együtt sétáltunk, míg ők haza nem értek. A gyerekek a járdán kézenfogva sétáltak és nagyon beszélgettek.
Luca apukája azt mesélte, hogy Luca azt mondja, hogy Lara a barátja,   de Timcsikét szereti.

Timinek mondom, hogy megyünk majd Mamihoz. Erre Timi:
Ott lesz Mami, Papi, Rebi, Dani.
Én: Dani nem lesz ott, ő Németországban dolgozik.
Timi: Miért dolgozik ott?
Én: Mert ott a munkahelye.
Timi: Naaa már! Nem szeretm, hogy Dani ott lesz. Azt szeretem, ha otthon van Dani

Timi monológja:
Ezt az ujjamat megütöttem, aztán fájt, fájt, egyszercsak meggyógyult. És akkor már nem is fájt.

Ma reggel ahogy beérünk az oviba, üres a terem. Az egyik anyuka mondja, hogy fotózás van a tornateremben. Csodálkoztam, mert nem is szóltak róla, de mint kiderült, senkinek sem. A gyerekek nem is voltak ünneplőben, átlagos oviruhában csak.
Elég megszeppenve ültek, ahogy bementünk a tornaterembe, így nem is mentem el, Marcival ott maradtunk. Még jó, mert Timi szerintem oda se ment volna. Volt aki nem ment oda vagy ha odament, akkor lehajtott fejjel állt.
Timi a fotósra nézett, de nem volt őszinte a mosolya, hanem inkább ideges. 
Elég szalagfotózás volt, siettek. Csoportkép nem is készült.
Mikor a csoport kiment, még Marcit is lefotóztattam. Ő sem mosolygott, komoly arccal nézte  a fényképezőgépet.

Hisztiről
Talán Timi kezd leszokni a nagy hisztikről. Kicsit mintha ritkában hisztizne.
A harapdálásról már egész jól leszokott, arról is nagyjából, hogy a fogát hozzánk nyomja. Még arról kellene, hogy ellöki néha Marcit, de azt hiszem ezt önkéntelenül csinálja, amikor mérges Marcira.
Egyik este is ellökte Marcit, az arcánál fogva, épp hogy elkaptam. Marci nem sírt (edzett már nagyon), de mondtam Timinek, hogy kérjen bocsánatot Marcitól, csak akkor folytatjuk a társasjátékozást. Erre persze megmakacsolta magát, csakazértsem, csak toporzékolt, hogy társasjátékozzunk. Végül lefekvés lett a vége.
Azt hiszem ez a bocsánatkéréses dolog nem jó módszer, de nem igazán tudok jobbat arra, hogy rájöjjön, hogy rosszat csinált. Ha csak simán vagy kiabálva mondom, akkor nem hat rá, látszik, hogy abszolut nem érdekli. Ha becsukom a szobába pár percre, akkor is csak hisztizik. Mégis talán ez a pár perc a szobában a legjobb. A gyereknevelési könyvek nem írnak erről (na jó, az az egy, amit hajlandó vagyok elolvasni, a Szülők könyve Ranschburg Jenőtől), csak azt, hogy a verekedést ne hagyjuk, de arról nem írnak, hogy ha már megtörtént, akkor mit lehet tenni. Amit írnak, az ekkoráknál nem ér semmit. Pl sarokba állás Timinél nem működik, mert nem marad ott.